Múzeumok éjszakája 2016

Kedves Múzeumbarátok!

Szeretettel invitáljuk Önöket a Múzeumok Éjszakája programsorozatunkra.

Viseletes bemutató, Szent Iván Szépei választás

Múzeumok Éjszakája, Kubinyi Ferenc Múzeum, június 25.

Szent Iván, azaz Keresztelő Szent János – és a nyári Napforduló – ünnepén, idén is lesz viseletes szépség bemutató a Kubinyi Ferenc Múzeumban június 25-én, szombaton este 7 órától.

A nyári Napforduló (VI. 21.) idején delel, jár az égen legmagasabban fölöttünk a Nap, ekkor vannak a legvilágosabb napok. Szent Iván napja (VI. 24.) a fény ünnepe, ekkor született Keresztelő Szent János, aki Jézus Krisztus, az Örök Nap megváltó útjának előkészítője volt. Ebből az alkalomból Szent Iván-i leányok, Szent Iván-i menyecskék Szent Iván-i asszonyok, tradicionális-viselet bemutatót rendezünk.

Szent Iván ünnepén a Kárpát-medence bármely etnikuma által bármely településen hagyományosan hordott viseletek bemutatására az alábbi kategóriákban teszünk fölhívást:

1./  leány 35 éves korig

2./  Máriás leány

3./  menyasszony

4./  menyasszony – vőlegény együtt

5./  menyecske

6./  asszony 60 éves korig

7./  család (szülők, gyermekek és/vagy unokák, dédunokák együtt)

Az indulóktól kérjük a következőket: Mondják el, hogy településükön Keresztelő Szent János ünnepének milyen tartalma, esetleg helyi vonatkozása volt/van Ha fűződik a Szenthez, az ünnephez monda, mese, egyéb hagyomány, kérjük annak fölelevenítését Mutassák be viseletüket a lábbelitől kezdve: Milyen anyagokból, ki készítette, illetve honnan származik, milyen alkalomra volt szokás beszerezni. Hagyományosan kik viseltek ilyen viseletet? Csak Szent Ivánra és esetleg csak a templomba vagy egyéb évi alkalmakra is felöltötték? Mutassák be haj/fej viseletüket is (ha van jelentősége)

Az indulók tánccal, zenei aláfestéssel, énekkel is bemutathatják viseletüket. Jelentkezni vagy kérdést intézni a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen vagy a 06/20 969 6305 és a 06/32 370 143 telefonszámon lehet. Levélcím: Kubinyi Ferenc M. 3170 Szécsény Ady u. 7.

Kapcsolódó rendezvények: (belépőjegy árak: felnőtt 500, diák/nyugdíjas 300 Ft)

16 órától: SZÉCSÉNYBEN SZÜLETETT. HAYNALD LAJOS (1816-1891) GYULAFEHÉRVÁRI PÜSPÖK, KALOCSAI ÉRSEK (1816-1891) c. jubileumi kiállítás megnyitója

17 órától: Szent Iván ünnepi koncert a VISSI D’ARTE Művészeti Együttes (Lévárdi Beáta – zongora, művészeti vezető, Varga Ivett- ének, Jambrik Zsolt-ének, narrátor) és az Erkel Ferenc Vegyeskar Bel Canto Kamarakórusa részvételével, közben Szent Iván ünnep a Palócföldön c. vetített képes előadás (dr. Limbacher Gábor). Tüzes borok és párlatok bemutatója. Gyermek mesejátszó Környei Alice énekmondóval és barátaival. Virágkoszorú-fonás és lovaskocsikázás.

19 órától: SZENT IVÁN SZÉPEI. Kárpát-medencei hagyományos népi, Szent Iván ünnepi viseletes bemutató Környei Alice és művészbarátai vezetésével 21 órától: Szent Iván ünnepi Napkerék-gördítés  évszakok szerinti állomásokkal, Környei Alice és művészbarátai vezetésével.

22 órától : Dankó Pista az örök Ady-rege. A Medve Színpad előadása

23 órától: Szent Iván tüzének meggyújtása, énekek, tűzugrás, elemlámpás tárlatvezetés a múzeumi kiállításokban.

Várjuk a jelentkezéseket!

dr. Limbacher Gábor múzeumigazgató